2012. december 25., kedd

erzsébet utalvány 2013 adózása

Az új adótörvényt módosító indítvány alapján abszolút monopol helyzetbe kerülhet a már így is egyeduralmi helyzetben lévő Erzsébet utalvány 2013-ban az étkezési jegy szektor tekintetében. A módosítás alapján ugyanis, ez lesz az egyetlen étkezési jegy, melyre kedvezményes adózás vonatkozhat, ami pedig szinte letörli a piacról az összes többi utalványkibocsátót, hisz a munkáltatóknak nem lesz ennél kedvezőbb ajánlat. A parlament által már jóváhagyott indítvány alapján az 51 százalékos adóteher alá eső cafeteria tételek köréből kivételre kerül a fogyasztásra kész étel, így az Erzsébet utalvány 2013-ban még a készpénznél is kedvezőbb feltételekkel adható a munkavállalóknak. Az idei adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak alkalmazottaiknak. A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet utalványt, amelyik fogyasztásra kész étel vásárlására jogosít, de jövő év végéig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is felhasználható. Az utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, akinek a munkaadója ilyet juttat a kafetéria rendszer keretében, az az utalványos, az elfogadóhelyek jegyzékét a kibocsátó a honlapján teszi közzé. Egy utalványos - egy év alatt - több munkaadótól is kaphat utalványt, amelynek a felhasználási ideje a következő év utolsó napja. A papír alapú utalványra - egyebek mellett - rá kell nyomtatni a beváltási értéket, a felhasználhatóság körét, és a lejárat időpontját is. Az elektronikus utalványt az elfogadóhely vagy terminálon, vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen keresztül váltja be. Az utalványos telefonon lekérdezheti aktuális egyenlegét. Horváth Endre, az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januártól állami monopólium lesz az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcionál. Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkezési program, Erzsébet program néven. A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának. Az idei adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak alkalmazottaiknak. (MTI)

2012. október 16., kedd

erzsébet utalvány 2013 - változás jön, ezért égetik őket

Erzsébet-utalványból készült fűtőanyagot nyert az ország leghátrányosabb kistérségeiben működő öt általános iskola és óvoda. A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. szeptemberben írta ki fűtéstámogatási pályázatát, amelyre az ország 47 leghátrányosabb kistérségének alap- és középfokú oktatási intézményei jelentkezhettek. Az összesen 70 tonnányi érvénytelenített Erzsébet-utalványból készült brikettet öt intézmény nyerte el a beérkezés sorrendjében, az igényelt mennyiség arányában. A pusztadobosi Általános Iskola és Óvoda 10, a vajdácskai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 25, a Zsadányi Református Általános Iskola 12, az ózdi Csépányi Általános Iskola 15, a II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Vilmányból 8 tonna papírhulladékból préselt tüzelőanyag formájában jut támogatáshoz. Az Erzsébet utalvány rendszere 2013 évtől átalakul, az elfogadóhelyek megmaradnak változatlanul !

2012. szeptember 27., csütörtök

spar erzsébet utalvány elfogadóhelyek

A Spar üzletei is elfogadják majd az Erzsébet-utalványokat - közölte az üzletlánc csütörtökön. A Nemzeti Üdülési Szolgálattal (NÜSZ) szeptember 18-án írták alá az erről szóló szerződést.
Megállapodásuk értelmében a cafeteria típusú és a szociális étkezési típusú utalvánnyal október 15-étől, a gyermekvédelmi típusú utalvánnyal november 15-étől lehet fizetni az ország valamennyi Spar és Interspar áruházában. A NÜSZ Kft. által forgalmazott cafeteria és szociális célú Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel, a gyermekvédelmi típusú utalvány pedig fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására használható fel. Az Országos Kereskedelmi Szövetség februárban sérelmezte, hogy több külföldi tulajdonban lévő áruházlánccal nem egyezett meg az állami társaság, míg a magyar kézben lévő hálózatokkal, a CBA-val, a Reállal és az Arzenállal szerződést kötött. A nemzetközi áruházláncok közül végül elsőként a Tesco tudott megállapodni az Erzsébet-utalványok elfogadásáról. Annak boltjaiban (az Expressz típusúak kivételével) április 15-től fogadják el az utalványokat. Az Auchan februárban közölte, hogy ő is tárgyal, megállapodásra azonban a mai napig nem jutottak.

2012. szeptember 16., vasárnap

Hamis Erzsébet-utalványok

Hamisított Erzsébet-utalványokat akartak beváltani Szegeden. Hamisított Erzsébet-utalvánnyal próbáltak meg fizetni több szegedi üzletben az elmúlt hetekben - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A hamisított - ezerforintos címletű - utalványok viszonylag jó minőségűek, de nem tartalmazzák azokat a biztonsági jeleket, amelyeket a valódiak, így az elfogadóhelyek ki tudják szűrni a hamisítványokat. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított, emellett kérik a lakosságot és az elfogadóhelyeket, hogy fokozottan vizsgálják, kitől és milyen utalványt fogadnak el.

erzsébet utalvány segély helyett

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást 2012 novemberétől az arra rászoruló családok Erzsébet-utalványban kapják meg. Hatályba lépett a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény keretében nyújtott Erzsébet-utalvány kifizetéséhez szükséges részletszabály. Novembertől a szociálisan rászoruló családok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó pénzbeli támogatást már természetbeni ellátásként Erzsébet-utalványban kapják. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény az iskolakezdéshez és a gyermekneveléssel összefüggő egyéb kiadásokhoz. Az MSZP elnökségi tagja szerint Szent Erzsébet annak idején legalább önzetlen alamizsnát osztott a hatalom által minden szempontból alattvalónak tekintett rászorulóknak. Az Orbán-kormány most ugyanerre készül - azzal a különbséggel, hogy az intézkedésében még az önzetlenséget se lehet felfedezni. "Többször felhívtuk a figyelmet: a segélyek utalványozása súlyosan sérti a rászorulók emberi méltóságát, akadályozza mindennapi boldogulását, és a feketepiac erősödését is maga után vonja. Ennek ellenére döntöttek úgy a kormánypártok, hogy a jövőben a támogatások jelentős részét Erzsébet-utalványban fizetik ki. Döntöttek arról is, hogy a 2013-as költségvetésben is befagyasztották a gyermekvédelmi támogatást, az anyasági segélyt, a GYES-t, a GYED-et, valamint az utoljára az MSZP által emelt családi pótlékot. Ez utóbbit ráadásul most már végleg megvonják azoktól a családoktól, ahol a gyerekek hiányzása eléri az ötven órát. Holott nem minden esetben a szülők tehetnek arról, hogy a gyermekük - mondjuk a kirekesztő iskolarendszerben elszenvedett folyamatos megaláztatás miatt - nem akar, vagy - mert például a család helyzete miatt dolgozni kényszerül - nem tud bejárni az iskolába. Mindezek együtt egy olyan kormányzati társadalomfilozófiát rajzolnak ki, amely semmilyen szociális és anyagi rászorultságot nem vesz figyelembe, ugyanakkor megfélemlíti, megalázza, sőt megbünteti a szegény családokat akkor is, ha az nem lenne indokolt - például, ha a segélyt korábban is csak hasznos és szükséges holmira fordították, vagy ha a gyerek később rendben bejár az iskolába.

2012. június 28., csütörtök

Auchan Erzsébet utalvány - Erzsébet utalvánnyal lehet az Auchanban fizetni?

Februárban kezdtek egyeztetéseket az Erzsébet-utalványok állami forgalmazójával arról, hogy az új, állami cafeteriával az Auchan-hálózat most már 19 üzletében is lehessen fizetni. A szerződéstervezetüket áprilisban elküldték, azóta várnak a Nemzeti Üdülési Szolgálat reakciójára, de annak vezetője, Guller Zoltán „minden bizonnyal nagyon elfoglalt ember” – mondta Dominique Ducoux, a vállalat vezérigazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Arra a felvetésre, hogy az utalványt vizsgálja az Európai Bizottság, Ducoux azt mondta: tudnak erről az eljárásról, de azt gondolják, hogy az Erzsébet ügyét nem Brüsszelben kellene megoldani, hanem itthon. Egy másik, a bolti különadóval kapcsolatos brüsszeli eljárásról lapunk kérdésére azt mondta: már azt is nagy előrelépésnek tartják, hogy ha ezt a válságadót jövő januártól nem kell tovább fizetniük. Meg lehet érteni, ha a gazdasági nehézségek miatt különadót vezetnek be, az a zavaró, hogy ez diszkriminatív módon történt, mert egyes cégek sok adót fizetnek, mások lényegében semmit, mondta a vezérigazgató. Az Erzsébet utalvány bevezetésére még várni kell ezek szerint !

2012. június 3., vasárnap

Erzsébet-utalvány jutalék gondok

Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatos elfogadói szerződésben szereplő 6 százalékos elfogadói jutalékot túlzónak, a 8 százalékot pedig elfogadhatatlannak tartja. A Nemzeti Üdülési Szolgálat általános szerződési feltételeiben 6 százalékos elfogadói jutalék szerepel, ennek ellenére van ahol 8 százalékos a jutalék.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága előtt tartott beszámolójában elmondta: Magyarországon a fogyasztóvédelem megerősödött. Hozzátette: komoly előrelépést jelent a fogyasztóvédelemben, hogy az alaptörvény kimondja, Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, és fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, védi a fogyasztók jogait. Kérdésre válaszolva Matolcsy György elmondta: a pénzügyi tranzakciós illetékről tárgyalnak még a bankszövetséggel, és olyan megoldást fognak bevezetni, amely erősíti a versenyt, és fokozza a valószínűségét, hogy az illeték terhét nem hárítják át  fogyasztóra.Matolcsy György elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításában megerősítették az ügyfélszolgálatoknál a fogyasztóvédelmet, bővítették a fogyasztók fogalmát, a békéltető testületek feladatát. Továbbá megtiltották, hogy a szolgáltatók a sárgacsekkes befizetés esetén külön díjat számoljanak fel a fogyasztónak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság munkájában a megelőzést helyezték előtérbe. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listát jelentet meg azokról a vállalkozásokról, amelyek betartják az előírásokat, és kérik a felkerülést. Ezt a gyakorlatot a pénzügyi fogyasztóvédelem területén is érdemes lenne megfontolni - tette hozzá.Simon Gábor, a bizottság elnöke dilemmának nevezte, hogy miközben a kormány a kkv-kat támogatja, szembe megy a fogyasztók védelmével. Példaként említette, hogy az Erzsébet-utalványt elfogadó helyek számával ugyan a hazai kkv-kat támogatják, de mivel nem mindenhol lehet ezzel a lehetőséggel élni, így a fogyasztók kevesebb helyen tudják azt felhasználni.

2012. április 26., csütörtök

Rendszeres szociális segély 2012-2013 esetében

A rendszeres szociális segély esetében az utalványban folyósítás nem kötelező. Az önkormányzat dönthet arról, hogy a rendszeres szociális segély összegének egy része (5000 Ft) Erzsébet-utalvány formájában kerüljön-e kifizetésre. A segély részösszegének Erzsébet-utalvány formájában történő kifizetésről akkor dönthet az önkormányzat, ha a segély összege meghaladja a 10 000 Ft-ot. Ilyen módon biztosítható, hogy a jogosult az utalvánnyal nem fedezhető kiadásokat is viselni tudja. A többi támogatás (gyes, gyed, családi pótlék, stb.) esetében nincs változás, azaz azokat továbbra is pénzbeli formában kapják meg a családok. A közlemény szerint a szociális támogatások pénzbeli ellátás helyett utalvánnyal történő kifizetés célja az uzsora jelenségének visszaszorítása és a családok hatékonyabb, célzottabb támogatása. Az Erzsébet-utalvány csak az adott család érdekében használható fel és csak itthon költhető el 2012-2013 évben. A kormány úgy látja, ez segítség a családoknak, de üzenet azok számára is, akik sok adót fizetnek és támogatásban, segélyben nem részesülnek, mert biztosak lehetnek abban, hogy az állam az általuk fizetett adóból közvetlenül a rászorulókat támogatja.

Szociális ellátás Erzsébet-utalványon ?

Szerdán kerül a kormány elé az a törvénytervezet, amely alapján júliustól többfajta szociális ellátást Erzsébet-utalványon kaphatnak a rászorulók, de a gyes és a családi pótlék egyelőre készpénzes marad.
 
A változás több százezer embert és évi több mint 25 milliárd forintot érint. A monopolhelyzete miatt már Brüsszelben támadott Erzsébet-utalvány felhasználási körét is bővítik: élelmiszeren kívül tanszerre, iskolai felszerelésre és ruházati cikkekre is lehetne költeni. Az Index birtokába került előterjesztés - ami a közigazgatási és igazságügyi, valamint az erőforrás-miniszter jegyzett, és amelyről várhatóan az április 25-i ülésen tárgyal a kormány - a szociális ellátások ettől részben eltérő körében, de már júliusban utalványosra változtatná készpénzes fizetést.

Gyes, csp - családi pótlék nem

A korábbi hírekkel ellentétben csak a juttatások szűkebb köre válna készpénzesből utalványos juttatássá, így például a gyes és a családi pótlék nem. A dokumentum szerint "az egyes szociális ellátások természetbeni nyújtásának célja az ellátások célzottabb felhasználásának szavatolása". A javaslat alapján júliustól a rendszeres szociális segély és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény összegét kaphatják meg a rászorulók Erzsébet-utalványon. Szociális ellátásban a Foglalkoztatási Szolgálat márciusi adatai szerint 210 ezren részesültek.

A segélyt sem egészen


A tervezet szerint a rendszeres szociális segély összegéből, ha az eléri a 10 000 forintot, havi ötezret kell majd utalvány formájában folyósítani, míg a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény teljes egészében utalványra megy majd. Az előterjesztés szerint a rendszer működését az Erzsébet-utalványt kibocsátó állami cég, a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. koordinálná. A dokumentum készítői szerint a változtatás az önkormányzatoknak többletköltséget, többletfeladatot nem jelentene. Mivel "a teljes rendszer működési költségeit az elfogadóhelyek beváltási jutaléka finanszírozza", a közszférában, mivel nem kell nagy mennyiségű utalást elindítani, összességében megtakarítást lehet ezzel elérni, ami azoknál a boltoknál jelenhet meg veszteségként (az utalványok után fizetendő jutalék miatt), ahol eddig készpénzért vásároltak.

Lehetnek komoly kifogások

A piaci szereplők szerint az Erzsébet-utalvány bevezetése lényegében államosítást jelent, ezért a Sodexo, az Edenred és a Le Chèque Déjeuner márciusban tiltott állami támogatás elleni eljárást kezdeményezett.
A két új cafeteria-elem miatt az unió úgynevezett pilot vizsgálatot folytat, és ennek során számos kifogást emelt. Az Európai Bizottság szerint az Erzsébet-kártyával kapcsolatos magyar szabályozás "nyíltan diszkriminatív, mivel állami monopóliumot valósít meg", emellett a kibocsátó üdülési alapítvány "szerződéskötési gyakorlata diszkriminatív lehet", illetve "kereskedelempolitikai (és nem szociális) célokat érvényesít".

2012. április 24., kedd

Tesco: Az ország ezt várta

A nemzetközi áruházláncok közül elsőként a Tesco áruházaiban lehet beváltani az Erzsébet-utalványokat. A megnyílt lehetőséggel sokan éltek rögtön az első napon, az utalvány forgalma azt mutatja, hogy a vásárlók nagyon vártak már erre a nyitásra - tájékoztat közleményében az áruházlánc.
Két héttel ezelőtt jelentette be a Tesco és a Nemzeti Üdülési Szolgálat, hogy tárgyalásaik eredményeképpen április 15-től az áruházlánc 176 hiper- és szupermarketében nyílik lehetőség Erzsébet-utalvánnyal fizetni. Az első nap tapasztalatai azt mutatják, hogy a vásárlók várták már ezt a lehetőséget, a szokásos utalványforgalomhoz képest sokan fizettek tegnap ilyen módon a Tesco áruházaiban. Az Erzsébet-utalvány - a kibocsátó szándékainak megfelelően - fogyasztásra kész élelmiszerre váltható be, ami a termékek széles körét jelenti. Az utalványt nem lehet viszont szeszes ital és dohánytermék vásárlására felhasználni.

2012. április 16., hétfő

Erzsébet utalvány: már a Tesco is beváltja

Ez áll a Tesco oldalán :

Örömmel tájékoztatjuk, hogy április 15-étől már a Tescóban is fizethet Erzsébet-utalvánnyal, ha ételt vásárol.*

Az Erzsébet-utalványt olyan élelmiszerek vásárlása esetén válthatja be, amelyek azonnal fogyaszthatók. Az alábbi lista segítséget nyújt a választásban:

  • pékáruk,
  • a grillpultban kapható termékek,
  • zöldségek és gyümölcsök,
  • tejtermékek – pl. tej, joghurt, tejföl, sajtok stb.,
  • mirelit termékek,
  • felvágottak,
  • friss húsáru,
  • alapélelmiszerek – pl. rizs, száraztészták, só, cukor stb.

Az Erzsébet utalványokat sajnos nem válthatjuk be dohánytermékek, szeszes italok, nyers húsok, kozmetikai és vegyi áruk, valamint olyan termékek vásárlása esetén, amelyek nem tartoznak az élelmiszerek kategóriájába!

*Az Erzsébet utalványt a Tesco Expressz üzletekben nem áll módunkban elfogadni.

Erzsébet-utalványt elfogadó üzletek - Térkép - Iphone

Erzsébet-utalványt elfogadó üzleteket listázza egy magyar fejlesztésű weboldal. Térképhez mobilos alkalmazás is tartozik, így az iPhone-osok utazás közben is keresgélhetnek az új utalványt elfogadó boltot. Hol a Bözsi, azaz hol lehet fizetni az új magyar cafeteria utalványokkal - erre a kérdésre próbál válaszolni egy magyar fejlesztésű internetes szolgáltatás. Az applikációt egyelőre csak Apple eszközökre lehet telepíteni, a térkép azonban az interneten is elérhető. A Sodexho és a Cheque Déjeunner étkezési utalványok helyét átvevő magyar Erzsébet-utalványt még korántsem fogadja el annyi üzlet, mint az elődjeit. Egyelőre még előre kell tájékozódnia a vásárlónak, hogy a meglátogatott boltban lehet-e fizetni az Erzsébet-utalvánnyal, hogy ne érjék kellemetlen meglepetések.

2012. április 6., péntek

Erzsébet utalvány elfogadóhelyek Auchan - Mikor lehet az Auchan áruházakban Erzsébet utalvánnyal fizetni

Erzsébet utalvány elfogadóhelyek : Auchan ? Mikor ?
A francia áruházlánc az Auchan nem szerepel az Erzsébet utalvány elfogadóhelyek listája közt. A Tesco már igen ! Ezért nem csak a vevők de a Franciák is felháborodtak ! Ezért bekérették pénteken Trócsányi László párizsi magyar nagykövetet a francia külügyminisztériumba az étkezési utalványokkal foglalkozó francia cégeket érintő vitás ügyek kapcsán. Párizs álláspontja szerint Magyarország nem tartja tiszteletben az Európai Unióban érvényes szabadkereskedelmi szabályokat és bünteti a francia vállalatokat.Bekérettük Magyarország párizsi nagykövetét a külügyminisztériumba, hogy kifejezzük aggodalmunkat azon piaci feltételeket illetően, amelyeket a magyar hatóságok teremtettek a külföldi befektetőknek, többszöri törvénymódosításokat követően, s amelyek francia vállalatokat is érintenek, elsősorban az étkezési utalványok ágazatában" - olvasható a francia külügyminisztérium honlapján közzétett közleményben."Az (európai) szerződések védelmezőjeként az Európai Uniónak kell állást foglalnia a belső piaci szabályok tiszteletben tartásáról. Arra is felszólítjuk a magyar hatóságokat, hogy folytassanak konstruktív párbeszédet az érintett vállaltokkal, a szabályok tiszteletben tartásával, valamint abban a baráti és európai együttműködési szellemben, amely a Franciaország és Magyarország közötti kapcsolatokat jellemzi" - fogalmaz a francia külügyminisztérium.

2012. április 3., kedd

Erzsébet utalvány : Április 15-től a Tesco nemzetközi áruházlánc 176 hipermarketében is

Az idei cafeteria-rendszer egyik újdonsága, az Erzsébet utalvány elvileg április 15-től a Tesco nemzetközi áruházlánc 176 hipermarketében is költhető kizárólag fogyasztásra kész ételre. Ezzel úgy látszik, lezárult a harc a Nemzeti Üdülési Szövetség és a multik között és valószínűleg idő kérdése, hogy a többi hipermarkettel is létrejöjjön a megállapodás. Kérdés, hogy az uniós vizsgálat vagy a hazai kritikák hatására engedett a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ). A forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. és a Tesco tárgyalásainak részleteiről – például az áruház által fizetett jutalék mértékéről – nem szól a NÜSZ oldalán megjelent tájékoztatás. (Az Erzsébet utalvány mellett egyéb étkezési utalványok is beemelhetőek 2012-től is a cafeteria rendszerbe, igaz magasabb adókulccsal.)

2012. március 29., csütörtök

Erzsébet utalvány elfogadóhely lett a Tesco is ! Erzsébet utalvány elfogadóhelyek Tesco

Erzsébet utalvány elfogadóhelyek már a Tesco Áruházak is ! Végre.

Internetes források szerint 2012 Április hónaptól a Tesco Hipermarketek is Erzsébet utalvány elfogadóhelyek lettek, tehát már a húsvéti sonkát utalvánnyal fizethetjük a Tescoban. Sokan vártak erre, ugyanis ezeket az utalványokat eddig csak kisebb üzletekben tudták levásárolni, de így viszont az árak sokszor drágábbak voltak mintha egy multiban vásároltak volna a vevők. A MNÜA úgynézki megegyezett a multival, melyet a felhasználók valószínű régóta vártak már.

2012. március 6., kedd

A multik még nem fogadják el az Erzsébet utalványt :(

Már közel egy hónapja tárgyal a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) az Erzsébet-utalványok elfogadásáról a multinacionális áruházláncokkal, de megállapodás még nem született egyikükkel sem. „Több nemzetközi élelmiszerlánccal megtörtént a kapcsolatfelvétel, és előrelépés, hogy néhányukkal már egyeztetések is voltak” - Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a tárgyalások mikorra vezetnek eredményre, mert két-három alapvető feltételben kell megegyezni. Vámos György biztos abban, hogy a látszat ellenére a NÜSZ és a nemzetközi áruházláncok (Auchan, Tesco, Spar, Cora) is érdekeltek a megállapodásban. A probléma az, hogy a NÜSZ eddig egyetlen külföldi tulajdonban lévő áruházlánccal sem kötött szerződést az elfogadásról, míg a magyar áruházláncokkal – úgy mint a CBA, Coop, Reál és az Arzenál – már tavaly év végén aláírták a szerződést. A megállapodást nehezítheti, hogy a magyar láncokkal három százalékos elfogadói jutalékban állapodtak meg, míg a külföldieknek ennek dupláját, hat százalékot ajánlottak. Eddig több mint másfél millióan igényelték az új cafeteriaeszközt, és március végére, az állami szektor megrendeléseivel 1,8 millió munkavállalóra bővülhet ez a szám. „Két hete kapták meg a munkavállalók az utalványokat, ezért lehet még alacsony a tapasztalt forgalmi szint. Van még hova fejlődni, de abban bízunk, hogy mindössze arról van szó, hogy az emberek nem azonnal használják el a szelvényeket” – A CBA kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy az Erzsébet-utalványt csak élelmiszerre lehet elkölteni, így például vegyiárura nem. Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója korábban úgy vélte: a magyar kereskedők húsz éven át versenyhátrányban voltak a multikkal szemben, ezért "helyes döntés, hogy az Erzsébet-utalvány profitja magyar kézben marad."

2012. február 25., szombat

erzsébet utalvány nyugdíjasoknak - erzsébet utalvány rendelés nyugdíjasoknak 2012

Az OKSZ ajánlattal kereste meg a NÜSZ-t, hogy jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az Erzsébet-utalvány felhasználásával kapcsolatos tárgyalásokra egy időpontot a nemzetközi áruházláncok számára. Eddig ugyanis ebben a körben semmiféle érdemi tárgyalás nem folyt. Nemzetközi áruházláncoknál nem váltható be az utalvány, a Hiltonban és a Gellértben viszont igen. A nyugdíjasok ugye sokat járnak az ilyen szállodákba.... Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a következő ajánlattal kereste meg a a cafeteria-rendszerben az államot képviselő Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-t (NÜSZ): jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt (az OKSZ tagjai bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadnak), és az érdemi egyeztetésre adjon felhatalmazást képviselőjének. Hozzáteszik, hogy bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét készek megadni. Az erzsebetutalvany.hu honlap tartalmazza az általános szerződési feltételeket, mely alapján elsősorban a felszámítható elfogadóhelyi jutalékban, az utalványok eljuttatásának és az ellenérték kifizetésének ütemezésében kell megállapodni.

Sok vásárló érdeklődik ugyanis a nemzetközi áruházakban az Erzsébet utalvány beváltási lehetőségéről, mivel pénzét itt szeretné elkölteni. Az utalványt elfogadó helyek listáján azonban hazánkban élelmiszert árusító nemzetközi üzlet, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont) továbbra sem szerepel, a NÜSZ egyetlen egy esetben sem kötött szerződést ilyen vállalkozással.

Az OKSZ felhívja a figyelmet, hogy a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival. Erre az Erzsébet utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat. Viszont aggályokat vet fel, hogy a NÜSZ nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e Versenytörvénnyel, és az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást. Az OKSZ korábban arról számolt be, hogy a NÜSZ nem folytat tárgyalásokat a nemzetközi áruházláncokkal az elfogadási szerződésről. A Kft. több nyilatkozatában ezt cáfolta, az OKSZ szerint viszont az eredmény önmagáért beszél, a szövetség friss információi szerint érdemi tárgyalás sehol sem folyt. Az eddigi „találkozók” szerinte inkább hasonlítanak Tom és Jerry rajzfilmbeli kergetőzéséhez, mint komoly üzleti tárgyalásokhoz. Az OKSZ sérelmezi azt is, hogy eközben az elfogadóhelyek listáján található bowling-klub, diszkó, éjszakai bár, kalandpark, yacht-klub. Újdonságként említik, hogy akinek ez kevés, az beválthatja Erzsébet utalványát patinás, jó néhány csillagos szállodákban is, például a budavári Hiltonban, vagy a Gellért szállodában. A Szövetség bízik benne, hogy NÜSZ végül megköti az elfogadóhelyi szerződéseket a nemzetközi áruházláncokkal.

erzsébet kártya rendelés - erzsébet kártya rendelés nagycsaládosoknak

Megéri? Hogyan csináljam? Mik az új szabályok? - záporoznak a kérdések a cafeteria rendszer átalakítása miatt. Míg tavaly az egyszerűsítés irányába lépett a kormány, idén a területet állami közfeladatként fogja fel, és ennek megfelelően kívánja átalakítani. Az eredmény felemás: jelentősen nő majd az állami befolyás, bővül a kínálat, de nem lesz olcsóbb vagy egyszerűbb a rendszer. A kedvező adózású béren kívüli juttatásokra 2012-ben másfélszer több terhet kell fizetniük a munkáltatóknak. Most még úgy adhat egy cég tízezer forintért étkezési jegyet, hogy 19,04 százalékos adót fizet utána, tehát összesen 11904 forintjába kerül. 2012-ben a terhelés 30,94 százalékra nő, így csaknem 1200 forinttal többet kell áldoznia rá. A dolgozónak így is, úgy is megéri a juttatás: ha a tízezer forintot bruttó bérben kapná meg, abból csak 6550 forintot vihetne haza. A növekvő adóterhet némileg ellensúlyozza, ha a munkáltató olyan béren kívüli juttatást vásárol, amelynél nem kell 5-6 százalékos jutalékot fizetnie a szolgáltatásért. Ilyen az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya), amelyet már nemcsak szálláshelyeken, hanem éttermekben és szabadidős programok helyszínén is fel lehet használni. A kártyát kibocsátó OTP, MKB és K&H Bank csak az elfogadóhelyektől kérhet legfeljebb 1,5 százalékos jutalékot. Ez alapvető változás, hiszen nem véletlenül volt eddig nagy üzlet a cafeteria. A 200 milliárd forintos étkezésiutalvány-piacot évek óta uraló, főleg francia tulajdonú cégek - a Sodexo, az Edenred és a Le Cheque Déjeuner - termékeikért cserébe akár 5-5 százalék jutalékot kaszálhattak a munkáltatóktól és az utalványaikat vagy kártyáikat elfogadó helyektől. Becslések szerint a francia cégek évi 5-6 milliárd forintos nyereséget érnek el, ami bevételüknek csaknem a felét teszi ki. Búcsút mondhatnak profitjuk és piacuk egy részének, s nem csak a SZÉP-kártya miatt. Konkurenciát jelent majd számukra a havi ötezer forintért adható, Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett utalvány is, amellyel boltban és étteremben is lehet majd fizetni. Az utalványokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - esetleg a szintén állami Posta Palettával közösen - fogja kibocsátani februártól, és a szolgáltatás pénzügyi eredményéből szociális és gyermekétkeztetési programot indítanak. De a legnagyobb csapást az mérheti a külföldi cégekre, hogy az általuk gyártott étkezési kuponok vagy kártyák után kevésbé szerencsés esetben úgy kell majd adózni, mint a munkabérnél - mutat rá Fata László, a Cafeteria Trend magazin szakértője. A kedvezményes adózás ugyanis csak az Erzsébet-utalványra, a SZÉP-kártya vendéglátókeretére, valamint az üzemi étkeztetésre vonatkozik. Az utalványos cégeket tömörítő Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) sérelmezi is, hogy a rendelet megszavazása előtt nem volt konzultáció. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az új szabályozás mindenkinek nehézséget okozhat. Nagycsaládosok részére külön kedvezményeket nyújtanak majd az új 2012-es cafeteria rendszerben és az Erzsébet kártya is nekik kedvez majd.

Nettó juttatás alakulása közel azonos vállalati kiadás esetén
A táblázatban szereplő adatok tájékoztató jellegűek.

2012. február 8., szerda

Elkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése

Elkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése. Magyarország étkezési jegyeit a Magyar Posta szállítja az ország egész területére kedvezményesen, csomagonként 925 forint+ÁFA térítésért. Az eddigi étkezési jegyek postai költségétől jóval kedvezőbb feltételekkel, csomagonkénti 600 forint+ÁFA ellenében az Erzsébet-utalványok személyesen is átvehetők az ország postahivatalaiban, illetve ingyenesen a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyfélszolgálati pontjain.
A felhasználói kör folyamatos bővülésének eredményeként eddig több, mint 1,2 millió munkavállaló igényelt Erzsébet-utalványt. A fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható étkezési jegyeket az országban összesen 20.340 helyen fogadják el a CBA, a Co-op, a Reál, az Arzenál élelmiszer áruházláncok és a MOL benzinkutak kasszái mellett kisboltokban és vendéglátóhelyeken. Minden olyan kereskedelmi lánccal folyik a tárgyalás, amely elősegíti az országos lefedettséget. Az Erzsébet-utalvánnyal a munkáltatók amellett, hogy széles körben felhasználható, kedvezményes adózású hideg-meleg étkezési jegyet biztosítanak a munkavállalók számára, hozzájárulnak dolgozóik elégedettségének megteremtéséhez. Az Erzsébet-utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére.

Benzin nincs, csak szendvics van erzsébet utalványért - Mol-kutakon is beváltható az Erzsébet-utalvány

A töltőállomás-hálózatok közül elsőként a Mol fogadja el az Erzsébet-utalványokat. A hideg és meleg élelmiszer vásárlására alkalmas utalványokat 354 kúton lehet beváltani. A Mol a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel megállapodást kötött arról, hogy az olajtársaság 354 kútján is elfogadják hideg és meleg élelmiszer vásárlására az Erzsébet-utalványt. A vállalat közleménye szerint a töltőállomás-hálózatok közül elsőként a Mol fogadja el az utalványokat. A vevőket a shop bejáratánál kihelyezett matrica tájékoztatja az új fizetési lehetőségéről. Irtak arról, hogy több százezer dolgozó napokon belül megkapja a januári fizetése mellé az élelmiszerekre elkölthető Erzsébet utalványokat, de ezeket csak az országos hálózattal rendelkező kereskedelmi láncok közül négy hálózatban használhatják. Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményben kérte a a Nemzeti Üdülési Szolgálatot, hogy kezdje meg az érdemi tárgyalásokat a nemzetközi üzletláncokkal.

2012. február 4., szombat

mikor bővül az erzsébet utalvány elfogadóhelyek listája ?

Sok vásárló érdeklődik a nemzetközi áruházakban az Erzsébet utalvány beváltási lehetőségéről, mivel pénzét itt szeretné elkölteni. Az Országos Kereskedelmi Szövetség ezért 2012. február elején ismételten áttekintette az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáját. Az eredmény nem változott a korábbiakhoz képest, mivel a listán hazánkban élelmiszert árusító nemzetközi üzlet, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont pl : tesco, auchan, cora, lidl, penny, spar, aldi, cba ok, coop, match, reál ) továbbra sem szerepel. Ez - ha a lista pontos - azt jelenti, hogy a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. egyetlen egy esetben sem kötött szerződést nemzetközi élelmiszer üzlettel. Az OKSZ korábban - 2012. január 24-i közleményében - arról adott tájékoztatást, hogy a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. nem folytat tárgyalásokat a nemzetközi áruházláncokkal az elfogadóhelyi szerződésről, megegyezés azonban nincs eddig még. A Szövetség azt javasolja a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-nek, hogy jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt. Leszögezik: az OKSZ tagjai, a nemzetközi áruházak bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadna, és a szövetség bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét kész megadni. Az OKSZ kiemeli, hogy a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival, erre az Erzsébet utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat. Ugyanakkor aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvénnyel. Kérdéses, hogy az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást az Erzsébet utalvány elfogadóhelyei közül. Februárban megkezdődik a papír alapú Erzsébet-utalványok kiszállítása, és még ebben az évben jön a műanyagkártyás változat is. Egyre nő az elfogadóhelyek száma.

Korábban ezt mondták : Folyamatosan bővül az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyeinek listája, februárra várhatóan eléri a 20 ezret – mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Máthé Réka értékesítési vezető. A multik azonban még nem kötöttek megállapodást.

2012. január 28., szombat

Sajnos hamisítják az Erzsébet utalványt

Hideg- és melegétkezésre, tehát éttermekben és élelmiszerboltokban is be lehet majd váltani az Erzsébet utalványt, amit hamarosan bevezetnek. Ez lesz az új étkezési jegy − közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója egy,most tartott csütörtöki budapesti konferencián.

Erzsebet utalvany 500px

Guller Zoltán, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tulajdonában lévő, az utalványokat forgalmazó cég vezetője elmondta: már több mint 6 millió utalványt gyártottak december 21-e óta a Pénzjegynyomdában. Az új utalványokat biztonsági jegyekkel, köztük hologrammal, fémszállal látják el. Hozzátette: meglepetésükre máris kaptak olyan jelzést, hogy valaki az egyik élelmiszerboltban megpróbált beváltani hamis Erzsébet utalványt, annak ellenére, hogy az még nincs is forgalomban.

Fizess Erzsébettel - Új utalvány

Erzsébet utalvány, – új nevek a béren kívüli juttatás rendszerében. A legtöbb munkáltató még csak puhatolózik, de cégvezetők többsége nem örül a változásoknak.

Most jobb híján népszerű az új étkezési utalvány, az Erzsébet. A hagyományos jegyek után ugyanis 51, míg az új, állami után 31 százalék adót kell fizetni. Az Erzsébet utalványt azonban egyelőre csak néhány helyen fogadják el. A beváltóhelyek tulajdonosai szerint ugyanis túl nagy árat kell fizetniük azért, hogy elfogadhassák az utalványt.

A KISOSZ somogyi tagjainak tartottak előadást a várható változásokról. A vállalkozók szerint anyagilag kevésbé éri meg vele foglalkozni, mert 6% plusz áfával kevesebbet pénzt kapnak vissza, mint amennyit ők elfogadnak.

Mint beváltóhely, az Erzsébet utalvány után szintén viszonylag magas jutalékot kell fizetnünk, hosszú beváltási határidővel. A SZÉP Kártya sem váltotta be azt az ígéretet miszerint is bankkártya alapú, de 15 munkanap lesz a visszafizetés határideje - mondta a Két Tibor Kft. Barcs ügyvezetője, Takács Tibor.

Az elfogadóhelyeknek előre meg kellene finanszírozni az ilyen bevételeket, amíg ki nem egyenlíti azt az állam. A KISOSZ vezetése is látja a gondokat.

Az Erzsébet utalvánnyal kapcsolatban nagyon sok probléma jelentkezik, ugyanakkor hivatalosan még nem kapható és nem is forgalmazzák, csak februártól. A SZÉP Kártyával pedig együttműködésre kellene jutnia a bankoknak - tette hozzá a KISOSZ ügyvezető elnöke, Antallfy Gábor.

Az elnök hozzátette, a 6%-os bevétel kiesés mellett a forgalom növekedésére számíthatnak a vállalkozások.

Januártól 3 féle adózású bérenkívüli juttatást választhatnak a munkaadók. Több mint 51 százalékot kell fizetni a korábban megszokott étkezési utalványok után. 31 % alá esik az Erzsébet utalvány, a SZÉP Kártya, valamint további négy elem. Adómentes a biztosítás, valamint az egészség-, és nyugdíjpénztári adomány. Az egyik cafeteria rendszerrel foglalkozó cég vezetője szerint rövid életű lesz az Erzsébet utalvány.

"Az Erzsébet utalványnak evvel az 5 ezer forintos mértékkel túl nagy jövőjét nem látjuk, nagyobb értékben biztos, hogy motiválóbb lenne, illetve a beváltóhelyek oldalán eléggé irányított a felhasználás lehetősége, általában drágább üzlethálózatokban lesz beváltható" - mondta a Bonus Cafeteria Kft. ügyvezetője, Kardos György.

Az Erzsébet utalványt és a SZÉP Kártyát is kibocsátó minisztérium biztosa kaposvári előadásán elmondta, egyre több helyen lesz beváltható mindkét juttatás.

A Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa, Körtvélyessy László elmondta: Már több mint 20 ezer elfogadóhelye van az Erzsébet utalványnak, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag, aki már most váltja mind a Széchenyi Pihenő Kártyát, mind az Erzsébet utalványt, az kiterjedt elfogadóhálózattal találkozik, úgy hogy még 2012-ben a korábbi utalványok, mind az üdülési csekk, mind az étkezési utalványok felhasználhatóak.

A biztos ígérete szerint az utalványok beváltásából befolyt hasznot a Nemzeti Üdülési Szolgálat szociális étkeztetésre és üdültetésre használja majd.

Erzsébet utalvány: több változatban lesz elérhető

Februárban megkezdődik a papír alapú Erzsébet-utalványok kiszállítása, és még ebben az évben jön a műanyagkártyás változat is. Egyre nő az elfogadóhelyek száma, februárra várhatóan eléri a 20 ezret.

Folyamatosan bővül az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyeinek listája, februárra várhatóan eléri a 20 ezret – mondta a Kossuth rádiónak Máthé Réka értékesítési vezető.

A NÜSZ Kft. munkatársa beszámolt arról, hogy a jövő hónapban megkezdik a papír alapú utalványok kiszállítását, és a tervek szerint még az idén bevezetik a plasztik-kártyát.

A havi ötezer forint értékben adható Erzsébet-utalvány kész étel vásárlására jogosít, de idén még a melegkonyhás vendéglátóhelyeken is felhasználható.

háború az Erzsébet-utalvány kapcsán

Ráerősített az eddig visszafogottnak mondható hangvételére az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSz) az Erzsébet-utalvány kapcsán: a szövetség minapi közleménye kereken úgy fogalmaz, hogy az Erzsébet-utalvány-rendszert üzemeltető Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) „feltehetően felsőbb utasításra” nem tárgyal érdemben a multinacionális cégekkel arról, hogy ők is részesei lehessenek a rendszernek.

A Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) ügyvezetője, Guller Zoltán ellenben a Magyar Nemzetben válaszolt az OKSZ-nek, ahol elmondta (amit a NUSZ Kft. korábban a Nol.hu-nak is leszögezett), hogy ők igenis „kapcsolatban” vannak multinacionális cégekkel is.

Igaz, ezen túlmenően Gullner Zoltán nem bocsátkozott olyan részletekbe, miszerint igaz-e az OKSZ azon felvetése, hogy az immáron nyilvános elfogadóhely-listán egyetlen multinacionális áruház sem szerepel elfogadóhelyként – a Nol.hu is átnézte a budapesti elfogadóhelyek listáját, a kisboltok, büfék, piacok és éttermek között egyetlen nemzetközi hátterű nagyáruházat sem talált.

A NÜSZ arra a felvetésre sem reagált, hogy a NÜSZ a hazai láncoknak 3, míg a multik számára korábban 6 százalékos elfogadói jutalékkal kínálta volna az Erzsébet-utalványokat. Az OKSZ a tagvállalataitól ugyanis ezeket a visszajelzéseket kapta. Korábban a Nol.hu ezzel kapcsolatos kérdéseit is azzal zárta rövidre a NUSZ, hogy ez üzleti titok.

Mindenesetre tény, hogy miközben a NÜSZ már hónapok óta „tárgyal”, illetve „kapcsolatban van” a hipermarketekkel, közben a hazai láncokkal – a CBA, Coop, Real, illetve a nemrég függetlenedett Arzenállal – egykettőre megszületett a megegyezés.

Az pedig finoman szólva is életszerűtlennek tűnik, hogy a nagy nemzetközi áruházláncok ne törekednének a megegyezésre a NUSZ Kft.-vel, mivel nemcsak közvetlenül jelent számukra sokmilliárdos piacot, ám az utalvánnyal az áruházakba „beterelt” vásárlók jókora többletforgalmat hozhatnak az utalványrendszerbe bevont áruházaknak.

erzsébet utalvány cba elfogadóhelyek

A Magyar üzletlánc a Cba már elfogadja az Erzsébet Csekket Utalványt !
Valamennyi CBA-üzletben beváltható az étkezési jegyet felváltó és a béren kívüli juttatások közé kerülő Erzsébet-utalvány. A CBA üzletláncok bevonása nyomán több mint 15 ezer fölé emelkedett a beváltóhelyek száma. A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. célja, hogy február elsejére több mint húszezer elfogadóhely várja az Erzsébet-utalvánnyal rendelkezőket. A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. közleményében számolt be arról, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal, az Erzsébet-utalvány kibocsátójával egyetértésben elfogadóhelyi megállapodást kötöttek a CBA Kereskedelmi Kft.-vel, amely a magyarországi élelmiszer vegyi áru kereskedelem egyik vezető üzletlánca.

erzsébet utalvány auchan elfogadóhelyek

Az Auchan is tárgyal az Erzsébet Utalványról a többi multival együtt.

erzsébet utalvány tesco elfogadóhelyek - erzsébet utalvány tesco beváltás

Jelenleg is tárgyalnak a Tesco vezetői arról, hogy az Erzsébet Utalvány beváltható legyen a Tesco Áruházakban.

erzsébet utalvány elfogadóhelyek részére

Az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, fogyasztásra kész étel vásárlására és melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlására felhasználható utalvány.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kizárólagos jogosultságot kapott az új, Erzsébet-program keretében kibocsátott, étkezési célra felhasználható Erzsébet-utalvány forgalmazására.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag szociális jellegű állami közfeladat ellátására fordítható.

Az Erzsébet-utalvány felhasználási területe:
– hideg étkezés;
– meleg étkezés.

Az Erzsébet-utalvány előnyei:
– egy utalvánnyal Öné az egész piac;
– gyors ügyintézés;
– lényegesen csökkenti az Ön adminisztrációját.

Önnek csak annyi teendője van, hogy az oldal alján található űrlap kitöltésével jelzi csatlakozási szándékát elfogadóhelyi hálózatunkhoz, munkatársaink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.

Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - Erzsébet Utalvány

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kizárólagos jogosultságot kapott az új, Erzsébet-program keretében kibocsátott, étkezési célra felhasználható Erzsébet-utalvány forgalmazására.

Az Erzsébet-utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott fogyasztásra kész étel vásárlására és melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra használható fel.

Az Erzsébet-utalvánnyal a munkáltatók kedvezményes adózású hideg-meleg étkezési jegyet biztosítanak a munkavállalók számára.Az Erzsébet-utalványt a bérjellegű juttatásokénál több mint 30 százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására fordítható. Az új rendszernek köszönhetően jövőre várhatóan mintegy 10 milliárd forintot lehet majd megpályáztatni szociális célokra transzparensen, tisztán.

A kibocsátó és a forgalmazó kiemelten fontosnak tartja, hogy országos lefedettséget biztosító elfogadóhelyi hálózatot hozzon létre; célja, hogy 2012. február elsejére több mint húszezer elfogadóhely várja mindazokat, akik Erzsébet-utalvánnyal rendelkeznek.

További információkat – folyamatos bővítés és frissítés mellett – ezen az oldalon talál illetve kérjük, hogy kérdéseivel forduljon munkatársainkhoz bizalommal az alábbi elérhetőségek bármelyikén: telefonszám: 06-1 248-2150,
Amennyiben erre lehetőséget teremt számunkra, úgy munkatársaik hamarosan felkeresik Önt.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 39/2011. (XII. 29.) KIM rendelete az Erzsébet- utalvány kibocsátásáról

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. Rendelet 12. § j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben, a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. elfogadóhely: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 3. § 87. pontjában meghatározott kibocsátóval (a továbbiakban: kibocsátó) szerződéses jogviszonyban álló, fogyasztásra kész ételt forgalmazó természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet;
2. juttató: az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 18. pontja szerinti kifizető, aki az Szja tv. Alapján Erzsébet-utalvány (a továbbiakban: utalvány) formájában nyújt juttatást;
3. utalvány-nyilvántartás: a kibocsátó által vezetett, a juttató által az utalványos számára biztosított utalványok
a) juttatónként és
b) utalványosonként,
egyedi beazonosíthatósággal, egységes rendszerben vezetett nyilvántartása;
4. utalványos: az a természetes személy, aki az Szja tv. alapján a juttató által juttatott utalvánnyal rendelkezik.

2. Általános szabályok

2. § Egy utalványosnak egy adóév alatt több juttató is juttathat utalványt.

3. § (1) Az utalvány formájában nyújtott juttatás során a juttató a kibocsátótól papíralapú utalványokat vagy elektronikus utalványokat vásárol. Elektronikus utalvány kibocsátása esetén a juttató azt a kibocsátótól megrendelt elektronikus utalványkártyán keresztül biztosítja az utalványos számára.
(2) Az utalvány elektronikuspénz tárolására, közvetlen fizetési művelet végrehajtására nem alkalmas, készpénzre, készpénz-helyettesítő fizetési eszközre át nem váltható.

4. § Az adott naptári évben juttatott utalványokat a következő naptári év december 31-ig lehet felhasználni.

5. § (1) A kibocsátó az elfogadóhelyekkel az üzletszabályzatában meghatározott

feltételekkel köt szerződést. Az elfogadóhelyek listáját a kibocsátó a honlapján teszi közzé.
(2) A kibocsátó az üzletszabályzat elfogadóhelyekre vonatkozó feltételei meghatározásához javaslattételi jogkörrel rendelkező, az üzletszabályzatban meghatározott összetételű, legfeljebb hét tagú Tanácsadó Testületet állíthat fel.

6. § A kibocsátó az utalvány és az elektronikus utalványkártya előállítására, forgalmazására, beváltására közreműködőt vehet igénybe.

3. Papíralapú utalvány

7. § (1) A papíralapú utalvány kötelező tartalmi eleme:

a) az „Erzsébet-utalvány” elnevezés,
b) a beváltási érték forintban kifejezve,
c) az utalvány felhasználhatóságának köre,
d) annak a ténynek a feltüntetése, hogy az utalvány készpénzre, készpénz- helyettesítő fizetési eszközre át nem váltható,
e) a felhasználhatóság lejáratának időpontja,
f) a kibocsátó megnevezése és elérhetősége,
g) az utalvány vonalkódja.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az utalványon feltüntethető olyan további tartalmi elem is, amelyet a kibocsátó szükségesnek tart.

8. § A papíralapú utalványt több eltérő, de száz forinttal osztható beváltási értékre kell kibocsátani.

9. § Az elfogadóhely által elszámolásra továbbított papíralapú utalványt a kibocsátó az üzletszabályzatában meghatározott eljárási rendben váltja be.

4. Elektronikus utalvány

10. § Elektronikus utalvány kibocsátása esetén a juttató egyedi műanyag azonosítót, elektronikus utalványkártyát igényel a kibocsátótól. Az elektronikus utalványkártya az elfogadóhelyi terminál által olvasható; azon keresztül elektronikus információcsere útján az elektronikus utalványoknak a rendszerben nyilvántartott rendelkezésre álló összege ellenőrizhető.

11. § (1) Elektronikus utalványkártya esetén a kibocsátó a juttató megrendelése alapján, elektronikus utalvány-nyilvántartást nyit, amelyben nyilvántartja – több juttatótól származó elektronikus utalvány esetén valamennyi juttatótól származó elektronikus utalvány alapján – az elektronikus-utalvány naprakész egyenlegét.
(2) Az elektronikus utalvány-nyilvántartásban fel kell tüntetni a 7. § (1) bekezdés a)–f) pontjában foglaltakat.

12. § (1) Az elektronikus utalvány beváltása az elfogadóhelyen elhelyezett elektronikus elfogadóhelyi terminálon vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes

felületen keresztül történhet.
(2) Az elektronikus utalványkártya használatakor az elfogadóhely az elfogadott elektronikus utalványt a kibocsátónak elektronikusan továbbítja, ami alapján a kibocsátó azt beváltja.

13. § (1) Elektronikus utalvány esetén a kibocsátó köteles biztosítani az utalványos részére
a) az elektronikus utalvány-nyilvántartás forgalmának és egyenlegének egyedi tranzakció és forgalmi időszaki bontásban történő internetes, valamint
b) az elektronikus utalvány-nyilvántartás egyenlegének telefonos lekérdezését.
(2) Elektronikus utalvány esetén a kibocsátó köteles postai úton vagy az utalványos hozzájárulása esetén elektronikus úton értesítést küldeni az utalványos részére minden alkalommal, amikor a juttatótól az elektronikus utalvány-nyilvántartásra juttatás érkezik.

14. § (1) A kibocsátó az elektronikus utalvány-nyilvántartást megszüntetheti, és a kártyát visszavonhatja, ha a nyilvántartás huszonnégy hónapon keresztül nem tartalmaz érvényes, még felhasználható elektronikus utalványt. Az elektronikus utalvány- nyilvántartás megszüntetéséről és az elektronikus utalványkártya visszavonásáról a kibocsátó előzetesen, a visszavonást és a megszüntetést megelőzően legalább hatvan nappal köteles tájékoztatni az utalványost.
(2) Az elektronikus utalványkártya lejárati ideje minimum három év. A huszonnégy hónapnál rövidebb időközönként nyújtott juttatás esetén a kibocsátó köteles lejáratkor új elektronikus utalványkártyát biztosítani.

5. Záró rendelkezések

15. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

16. § (1) 2012. december 31-ig elfogadóhelynek minősül a melegkonyhás vendéglátóhely is.
(2) A 2012. évben kibocsátott utalványokat olyan tartalommal kell kibocsátani, hogy az
(1) bekezdésben szereplő felhasználási mód is megismerhető legyen.

17. § A 16. § 2013. január 1. napján hatályát veszti.

Az Országgyűlés által 2011. november 21. ülésnapján elfogadott törvénymódosítások (Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. Törvény) alapján az Erzsébet-utalványt érintő, 2012. január 1. napjától hatályos jogszabályi rendelkezések

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény
FOGALMAK ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
3. § E törvény alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:...

87. * Erzsébet-utalvány: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által papír alapon vagy elektronikus formában kibocsátott, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható utalvány.
EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI
Béren kívüli juttatások
70. § (4) * Egyes meghatározott juttatásnak minősül az a juttatás, amely megfelel e törvény külön rendelkezése [71. §] szerint meghatározott béren kívüli juttatás feltételeinek, de az ott meghatározott értékhatárt meghaladja. Egyes meghatározott juttatásnak minősül továbbá a munkáltató által a munkavállalónak, valamint a munkavállalóra tekintettel más magánszemélynek az adóévben biztosított béren kívüli juttatások együttes értékének az évi 500 ezer forintot, illetve az 500 ezer forintnak - a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló a jogviszonyban töltött napokkal - arányos összegét (éves keretösszeg) meghaladó része.

71. § * (1) Béren kívüli juttatásnak minősül - ha a juttató a munkáltató - a munkavállalónak
a) * személyére és közeli hozzátartozói személyére tekintettel a munkáltató tulajdonában, vagyonkezelésében lévő üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás révén juttatott jövedelemből az adóévben személyenként a minimálbér összegét meg nem haladó rész;
b) * a munkavállaló választása szerint
ba) munkahelyi (üzemi) étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztás formájában juttatott jövedelemből a havi 12 ezer 500 forintot meg nem haladó rész [ideértve a kizárólag az adott munkáltató munkavállalóit ellátó, a munkáltató telephelyén működő munkahelyi (üzemi) étkezőhelyen az említett értékben és célra felhasználható - a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott - utalványt, elektronikus adathordozót is], és/vagy
bb) fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány formájában juttatott jövedelemből (az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi 5 ezer forintot meg nem haladó rész;
(2) Béren kívüli juttatásnak minősül
a) * a szakképző iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak, valamint - ha a juttató a volt munkáltató (annak jogutódja) - a nyugdíjban részesülő magánszemélynek és közeli hozzátartozójának, továbbá az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozójának a juttató tulajdonában, vagyonkezelésében lévő üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás révén juttatott jövedelemből az adóévben személyenként a minimálbér összegét meg nem haladó rész;
b) * a szakképző iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint - ha a juttató a volt munkáltató (vagy annak jogutódja) - a nyugdíjban részesülő magánszemélynek választása szerint
ba) munkahelyi (üzemi) étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében a munkáltató telephelyén működő étkezőhelyen megvalósuló ételfogyasztás formájában juttatott jövedelemből a havi 12 ezer 500 forintot meg nem haladó rész [ideértve a kizárólag az adott munkáltató munkavállalóit ellátó, a munkáltató telephelyén működő munkahelyi (üzemi) étkezőhelyen az említett értékben és célra felhasználható - a munkáltató vagy az étkezőhelyet üzemeltető személy által kibocsátott - utalványt, elektronikus adathordozót is], és/vagy
bb) fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány formájában juttatott jövedelemből (az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi 5 ezer forintot meg nem haladó rész;

81. § (4) * Felhatalmazást kap a társadalompolitika összehangolásáért felelős miniszter, hogy - az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben határozza meg az Erzsébet-utalvány kibocsátásának részletes szabályait.


84/T. § * (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított, illetve módosított rendelkezéseit a hatálybalépés napjától megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni a (2)-(9) bekezdésben foglaltak figyelembevételével:
(2) A 62/A. § rendelkezését a hatálybalépést követően megszerzett jövedelemre, illetve a hatálybalépést követően értékesített (átruházott) vagy más módon a könyvekből kivezetett (kivont) részesedés adókötelezettségére kell alkalmazni.
(3) 2012. december 31-ig az Erzsébet-utalvány melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is felhasználható.
(4) A 70. §-nak az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított (2) bekezdése rendelkezését a naptári évtől eltérő üzleti év esetén a 2012. évben induló üzleti év első napjától kell alkalmazni.

1. számú melléklet az 1995. évi CXVII. törvényhez
Az adómentes bevételekről
A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:

8.3. Hatályon kívül helyezte a 2011. évi CLVI. törvény 29. § 10. pontja.
Hatályon kívül: 2012. 01. 01.

az egészségügyi hozzájárulásról * szóló 1998. évi LXVI. törvény
3. § * (1) * A kifizető, - kifizető hiányában, vagy ha a kifizető az adó (adóelőleg) alapját képező jövedelem után adót (adóelőleget) nem köteles megállapítani - a jövedelmet szerző magánszemély 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizet az adóévben kifizetett, juttatott, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) szerinti

b) külön adózó jövedelmek közül
ba) a béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások (Szja tv. 70. §) adóalapként meghatározott összege,

5. § (1) g) Hatályon kívül helyezte a 2011. évi CLVI. törvény 223. § Hatályon kívül: 2011. 01. 01.


A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról * szóló 2003. évi LXXXVI. törvény
Hatályon kívül helyezte a 2011. évi CLVI. törvény 34. § (1) a) pontja. Hatályon kívül: 2011. 01. 01.

Kinek éri meg az erzsébet csekk - Nettó juttatás alakulása közel azonos vállalati kiadás esetén

Nettó juttatás alakulása közel azonos vállalati kiadás esetén
A táblázatban szereplő adatok tájékoztató jellegűek.

A magyar boltok forgalmát növeli az Erzsébet-utalvány

Egyelőre nincs hipermarket-társaság az eddig szerződött Erzsébet-utalvány elfogadók között, a meghatározó magyar tulajdonú bolthálózatok mindegyike érvényes kontraktussal rendelkezik. Az eddig csatlakozott elfogadóhelyek száma ugyanakkor már csaknem „elegendő”.

Sem arra nem kaptam utasítást, hogy kivel, sem arra, hogy kivel nem lehet elfogadási szerződést kötni az Erzsébet-utalványra – mondta Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) ügyvezető igazgatója egy mai konferencián. Az ügyvezető szerint a tulajdoni viszonyoktól függetlenül, tisztán üzleti alapokon folytatnak tárgyalásokat a lehetséges partnerekkel. Az mindenesetre tény, hogy a CBA-, a Coop- és a Reál-csoporttal már decemberben megegyeztek, hipermarket viszont egyelőre nincs a szerződött partnerek között.

Az Erzsébet-utalványokat hivatalosan január 20-án mutatja be a forgalmazó NÜSZ, az – idén év végéig a hideg mellett még meleg étkezésre is felhasználható – étkezési jegyeket 300-tól 600 forintig százasával növekvő, valamint ezer forintos címletekben bocsátja ki a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA). A járulékkedvezménnyel támogatott utalványokat a Pénzjegynyomda állítja elő, és tartalmazzák az összes szükséges biztonsági elemet (közöttük hologramot és fémszálat is). December 21 óta mintegy 6 millió utalványt gyártott la a nyomda. Bár az utalvány hivatalosan még nincs forgalomban, egy CBA-üzlet jelzése szerint már megpróbáltak fizetni vele – a nyilvánvaló hamisítvánnyal megkísérelt tranzakció bebukott.

Az üdülési szolgálat várakozásai szerint idén hozzávetőleg 10 milliárd forint forgalmi hasznot hoznak. Ebből – Soltész Miklós szociális államtitkárnak a konferencián tett bejelentése szerint – 2 milliárddal a nyugdíjasok, fogyatékosok, nagycsaládosok, valamint a szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozóinak üdülési lehetőségeit bővítik – normatív, automatikus – pályázatok útján. Az utalvány – amely mellé hamarosan kijön a plasztik alapú „utalvány”, s a papír és a kártya párhuzamosan működik – haszna a tervek szerint 50 százalékban a forgalmi jutalékból, és 40, illetve 10 százalékban a pénzügyi műveletekből, valamint az egyéb bevételekből tevődik össze.


A NÜSZ adatai szerint februárban több mint 700 ezer munkavállaló kap Erzsébet-utalványt, közülük 538 ezret a magánszférában alkalmaznak. A vállalkozások által eddig igényelt tömbök átlagos értéke valamivel több, mint béren kívüli juttatásként meghatározott havi ötezer forint.
Eddig 18 997 elfogadóhellyel szerződött a NÜSZ, a következő tíz nap során 21 ezerre nő ezek száma. Guller szerint egyébként oszágosan 20 ezer körüli elfogadóhely „elegendő”.

Az üdülési csekket a tervek szerint az év végére teljesen leváltó SZÉP-kártya három alszámlára oszlik: szálláshely-szolgáltatásra évi 225 ezer, vendéglátásra 150, szabadidős tevékenységre pedig 75 ezer forntot lehet fordítani. Az alszámlák között egyirányú az átjárás, amennyiben a munkavállaló a szálláshely-szolgáltatások finanszírozására átcsoportosíthat a másik két csatorna rovására, de visszefelé ez nem működik. Ezzel a megoldással a kormányzat bevallott gazdaságpolitikai célja a belföldi turizmus fellendítése.

A kártya kibocsátásával összefüggő és a promóciós költségeket a kibocsátok állják. A kártya mellett az év végéig korlátlanul felhasználható a munkavállalók birtokában lévő csaknem 11 milliárd forint értékű üdülési csekk.

Erzsébet-utalvány a legmenőbb 2012-ben

Az idei cafeteriajuttatások közül az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb, majdnem egyharmaddal több munkáltató adja ezt a dolgozóknak, mint a második helyen szereplő, a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott hozzájárulást - derül ki a Devise Hungary Kft. és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös országos felméréséből. Harmadik a sorban az egészségpénztárba vagy önsegélyező pénztárba utalt hozzájárulás, negyedik az iskolakezdési támogatás.

Ezeket követi a Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámlájára nyújtott támogatás, amelyet a helyi bérlet, az önkéntes nyugdíjpénztárba utalt hozzájárulás, illetve a SZÉP Kártya szabadidő alszámlájára utalt - a rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló - hozzájárulás, valamint a kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás követ. A többi juttatás az előzőekhez képest jelentősen kisebb mértékben kerül 2012-ben a cafeteriaelemek közé.

A felmérésben részt vevő munkáltatók 22 százalékánál nem változik a 2011-es keret, 14 százalékuknál nem volt és nem is lesz cafeteria. Az adatszolgáltatók 11 százaléka azonban vagy idén tervezi bevezetni a béren kívüli juttatást vagy emeli a tavalyi keretösszeget. A munkáltatók 54,6 százaléka azért ad béren kívüli juttatást, mert a munkavállalóik elvárják, vagy azért (54,3 százalékuk szerint), mert kevesebbe kerül, mint ugyanakkora összeg bérként történő kifizetése. Ez a két megfontolás vezeti a toplistát, amelyben még a motivációs szempont (33,7 százalék), illetve a társadalmi felelősségvállalás (17 százalék) szerepel.

A felmérés szerint a béren kívüli juttatások 19,04 százalékról százalékról 30,94 százalékra emelkedett járulékterhét a munkáltatók közel kétharmada magára vállalja.

Erzsébet-utalvány és a hipermarketek

Jelenleg egyetlen hiperlánc egyetlen egysége sem szerepel az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyei között. A Magyar Rádiónak a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetője azt mondta, hogy tárgyalnak, a kereskedelmi szervezet szerint nem folytatnak érdemi tárgyalást, s nem is folytattak ilyet.

„Az eddig eltelt időszakban az Erzsébet-utalványt kezelő Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetlenegy nemzetközi kereskedelmi lánccal sem folytatott érdemi tárgyalásokat, egyeztetéseket. Bizonyára nehéz elképzelni, hogy a nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi láncok ne keresték volna meg az alapítványt, de ott vagy elzárkóztak bármiféle kapcsolatfelvételtől, vagy lehetetlen feltételeket támasztottak az elfogadóhelyi lehetőségekről” – olvasható az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményében.


Az OKSZ információi szerint a hazai üzletláncokkal 3 százalék elfogadóhelyi jutalékban állapodtak meg, a nemzetközi láncoknak - akikkel eddig szóba állt az Alapítvány – 6 százalékot ajánlottak. A következő megvizsgált - véletlenszerűen kiválasztott - településeken egyetlenegy nemzetközi élelmiszer-áruház sem szerepel az eddig közzétett listában: Budapest, Budaörs, Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Siófok, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg. Az elfogadóhelyek között akad bowling club, grand hotel, bringóhintó, gokart- és rendezvényközpont, csokoládé outlet, diszkó bár, játék és éjszakai bár, fagylalt kert, kalandpark, music club, aqua fit club, lovasakadémia, esküvőház.

A nemzetközi élelmiszer-kereskedelmi áruházláncok pontosan dokumentálják tárgyalási kezdeményezéseiket és a kapott válaszokat. Mérlegelik azt a lehetőséget is, hogy megállapodás nélkül elfogadnak majd Erzsébet-utalványt, természetesen további lépésekre is felkészülnek – szögezi le az OKSZ.

Új Cafeteria 2012 - erzsébet utalvány 2012

Erzsébet Utalvány 2012

Az Országgyűlése elfogadta az adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely 2012. január 1-től a béren kívüli juttatások közé emeli az Erzsébet-utalványt.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-utalvány kibocsájtásával átláthatóvá akarja tenni az étkezési utalványok forgalmazását. Ezáltal létrejöhet a szociális- és gyermekétkeztetés új rendszere. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapott kizárólagos jogosultságot az Erzsébet-program keretében kibocsájtott Erzsébet-utalványok forgalmazására.

A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány meleg- és hideg élelemre fordítható, ezáltal a munkaadóknak legalább 30 százalékkal kedvezőbb, mintha munkabért adnának dolgozóiknak.

A jelenlegi állapot szerint a kedvezményesen adható 5 ezer forintnyi Erzsébet-utalvány mellé 12 500 forintnyi üzemi étkezés is biztosítható.