Erzsébet utalvány, – új nevek a béren kívüli juttatás rendszerében. A legtöbb munkáltató még csak puhatolózik, de cégvezetők többsége nem örül a változásoknak.
Most jobb híján népszerű az új étkezési utalvány, az Erzsébet. A hagyományos jegyek után ugyanis 51, míg az új, állami után 31 százalék adót kell fizetni. Az Erzsébet utalványt azonban egyelőre csak néhány helyen fogadják el. A beváltóhelyek tulajdonosai szerint ugyanis túl nagy árat kell fizetniük azért, hogy elfogadhassák az utalványt.
A KISOSZ somogyi tagjainak tartottak előadást a várható változásokról. A vállalkozók szerint anyagilag kevésbé éri meg vele foglalkozni, mert 6% plusz áfával kevesebbet pénzt kapnak vissza, mint amennyit ők elfogadnak.
Mint beváltóhely, az Erzsébet utalvány után szintén viszonylag magas jutalékot kell fizetnünk, hosszú beváltási határidővel. A SZÉP Kártya sem váltotta be azt az ígéretet miszerint is bankkártya alapú, de 15 munkanap lesz a visszafizetés határideje - mondta a Két Tibor Kft. Barcs ügyvezetője, Takács Tibor.
Az elfogadóhelyeknek előre meg kellene finanszírozni az ilyen bevételeket, amíg ki nem egyenlíti azt az állam. A KISOSZ vezetése is látja a gondokat.
Az Erzsébet utalvánnyal kapcsolatban nagyon sok probléma jelentkezik, ugyanakkor hivatalosan még nem kapható és nem is forgalmazzák, csak februártól. A SZÉP Kártyával pedig együttműködésre kellene jutnia a bankoknak - tette hozzá a KISOSZ ügyvezető elnöke, Antallfy Gábor.
Az elnök hozzátette, a 6%-os bevétel kiesés mellett a forgalom növekedésére számíthatnak a vállalkozások.
Januártól 3 féle adózású bérenkívüli juttatást választhatnak a munkaadók. Több mint 51 százalékot kell fizetni a korábban megszokott étkezési utalványok után. 31 % alá esik az Erzsébet utalvány, a SZÉP Kártya, valamint további négy elem. Adómentes a biztosítás, valamint az egészség-, és nyugdíjpénztári adomány. Az egyik cafeteria rendszerrel foglalkozó cég vezetője szerint rövid életű lesz az Erzsébet utalvány.
"Az Erzsébet utalványnak evvel az 5 ezer forintos mértékkel túl nagy jövőjét nem látjuk, nagyobb értékben biztos, hogy motiválóbb lenne, illetve a beváltóhelyek oldalán eléggé irányított a felhasználás lehetősége, általában drágább üzlethálózatokban lesz beváltható" - mondta a Bonus Cafeteria Kft. ügyvezetője, Kardos György.
Az Erzsébet utalványt és a SZÉP Kártyát is kibocsátó minisztérium biztosa kaposvári előadásán elmondta, egyre több helyen lesz beváltható mindkét juttatás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa, Körtvélyessy László elmondta: Már több mint 20 ezer elfogadóhelye van az Erzsébet utalványnak, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag, aki már most váltja mind a Széchenyi Pihenő Kártyát, mind az Erzsébet utalványt, az kiterjedt elfogadóhálózattal találkozik, úgy hogy még 2012-ben a korábbi utalványok, mind az üdülési csekk, mind az étkezési utalványok felhasználhatóak.
A biztos ígérete szerint az utalványok beváltásából befolyt hasznot a Nemzeti Üdülési Szolgálat szociális étkeztetésre és üdültetésre használja majd.