Erzsébet-program 2015 - 2015-ben is lesz Erzsébet program, amely Magyarország egyik legnépszerűbb támogatási programja!
Itt vannak az üdülők, fürdők és táborok, melyekre idén pályázhattunk!
Nagyon jó támpont lehet, hogy felkészüljünk a 2015-ös pályázatra :
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány nyertes pályázói a pályázat piktogramjával megjelölt üdülőket vehetik igénybe.
-
Fogyatékossággal élők számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők
-
Nagycsaládosok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők
-
Nyugdíjasok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők
-
A Belügyminisztérium és irányítása, felügyelete alá tartozó
szervezetek (belügyi szervek) hivatásos állományú tagjai,
kormánytisztviselői, közalkalmazottai és munkavállalói számára kiírt
pályázat keretében igénybe vehető üdülők.
-
Nyugdíjasok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető gyógyfürdők
Üdülők
A családias hangulatú Balatonszemes a Balaton déli partján,
Balatonlelle és Balatonszárszó között fekszik. A község egy dombhátra és
annak lejtőjére épült; a fürdőtelep a vasút alatt, a tóparton
található, központjában a kikötővel.
-
A Balatonaligát is magában foglaló Balatonvilágos a Balaton déli
partjának kapuja. A település legszebb látnivalója a Panoráma-kilátóról
elénk táruló kép a tó keleti medencéjére, amely Csók István és Mészöly
Géza festőművészeket is megihlette. A tó medre Balatonvilágosnál homokos
és sekély, így az úszni nem tudók is biztonságosan élvezhetik a
fürdőzést.
-
Göd Pest megyében, a Duna bal partján fekszik, Vác és Budapest
között. A város nemcsak műemlékekben gazdag, hanem a számos látnivaló –
Délibáb villa, Szakáts-kert, Shäffer-kastély, Kincsem Csárda – mellett a
sportolni vágyók is több lehetőség (golf, tenisz, lovaglás, vízi
sportok) közül választhatnak. A gödi termálvizű strand egész évben várja
a pihenni vágyókat 2015-ben is.
-
Magyarország keleti kapujában, Nyíregyházától 5 kilométerre található
Sóstógyógyfürdő. Gyógyvize jódot, brómot és oldott ásványi sókat
tartalmaz, így rendkívül alkalmas mozgásszervi műtétek utáni
rehabilitációra, reumatikus és nőgyógyászati megbetegedések kezelésére.
Fürdők
-
Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő páratlan környezetben elhelyezkedő
egészségsziget. Korszerű gyógyászati eszközöknek és a szakképzett
személyzetnek köszönhetően évente közel 200 000 vendég látogatja
balneo-, illetve fizikoterápiás kezeléseit.
-
A balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő Hajdú-Bihar megye ékszerdoboza.
-
Balf Sopron belvárosától 7 km távolságra délkeletre, a Fertő-tó
mellett fekszik. Az alig 1000 fős településrész megőrizte eredeti
falusias jellegét. 2015-ben teljes felújítás várható.
-
Barcs, Somogyország déli részén, a legtisztább vizű nagy folyónk, a
Dráva partján helyezkedik el. A város tradicionális központjában,
2006-ban felépült gyógyfürdő, a térség egyik legújabb fürdője.
Erzsébet-tábor 2015
-
Tavaszi kirándulás
-
Őszi kirándulás
-
A Balaton déli partján fekvő Erzsébet Tábor Balatonberény közúton és
vasúton egyaránt könnyen megközelíthető. A gyermektábor háromszintes
épületeiben háló- és fürdőhelyiségek, valamint társalgók kaptak helyet.
-
A közel 1300 férőhelyes Erzsébet Tábor Fonyódliget közvetlenül a
Balaton partján fekszik. A Fonyód és Balatonboglár között található
tábor könnyen elérhető a főbejárattól mintegy 800 méterre lévő
fonyódligeti vasútállomásról.
-
Ivó Erdélyben, Hargita megyében található Zetelakától északkeletre
fekvő, Zetelakához tartozó település, Székelyudvarhelytől 25
kilométerre, névadója egy sebes, tiszta vizű hegyi patak.
-
Zánka Veszprém megyében a Balaton északi partján található. A
községtől 3 kilométerre, északra helyezkedik el a Hegyestű geológiai
bemutatóhely, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környék hegyeire és a
Balatonra.
Az Országgyűlés 2012. július 6-án elfogadta a gyermekekről való
felelős gondoskodás jegyében, az ahhoz kapcsolódó források megteremtése,
valamint a társadalmi szolidaritásra építve a Szent Erzsébet-i
hagyományok újraélesztése érdekében megalkotott Erzsébet-programról
szóló törvényt.
Három évvel ezelőtt tűzte célul maga elé a kormány, hogy a rászorulók
számára kedvezményes üdülési lehetőséget biztosít. Ezt egy szociális
üdülési program létrehozásával valósította meg, ez a program az
Erzsébet-program, amelynek köszönhetően eddig több mint 400 ezer ember,
köztük több mint 200 ezer gyermek jutott üdülési és táborozási
lehetőséghez.
Az Erzsébet-program egy újszerű európai válasz arra, hogy a
társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is
képviselni kell. A harmadik évébe lépett Erzsébet-program Európa-szerte
az egyik legsikeresebb eszköz az állam szociális felelősségének
érvényesítésére.
Három év alatt az elmúlt két évtized legnagyobb nemzeti
gyermektáboroztatási programja jött létre Magyarországon. A Programnak
köszönhetően eddig több mint 200 ezer gyermek jutott üdülési
lehetőséghez.
A Program legnépszerűbb eleme a gyermektáboroztatás, amely kiemelt jelentőséggel bír a Program jövőjét illetően.
Forrás : http://erzsebetprogram.hu/