2014. december 22., hétfő

Erzsébet Program 2015

Erzsébet-program 2015 -  2015-ben is lesz Erzsébet program, amely Magyarország egyik legnépszerűbb támogatási programja!
Itt vannak az üdülők, fürdők és táborok, melyekre idén pályázhattunk! Nagyon jó támpont lehet, hogy felkészüljünk a 2015-ös pályázatra :

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány nyertes pályázói a pályázat piktogramjával megjelölt üdülőket vehetik igénybe.
  • Fogyatékossággal élők számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők
  • Nagycsaládosok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők
  • Nyugdíjasok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők
  • A Belügyminisztérium és irányítása, felügyelete alá tartozó szervezetek (belügyi szervek) hivatásos állományú tagjai, kormánytisztviselői, közalkalmazottai és munkavállalói számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető üdülők.
  • Nyugdíjasok számára kiírt pályázat keretében igénybe vehető gyógyfürdők

Üdülők

Erzsébet Szálloda Balatonszemes

  
A családias hangulatú Balatonszemes a Balaton déli partján, Balatonlelle és Balatonszárszó között fekszik. A község egy dombhátra és annak lejtőjére épült; a fürdőtelep a vasút alatt, a tóparton található, központjában a kikötővel.



  • Erzsébet Szálloda Balatonvilágos

       
    A Balatonaligát is magában foglaló Balatonvilágos a Balaton déli partjának kapuja. A település legszebb látnivalója a Panoráma-kilátóról elénk táruló kép a tó keleti medencéjére, amely Csók István és Mészöly Géza festőművészeket is megihlette. A tó medre Balatonvilágosnál homokos és sekély, így az úszni nem tudók is biztonságosan élvezhetik a fürdőzést.
  • Erzsébet Szálloda Göd

      
    Göd Pest megyében, a Duna bal partján fekszik, Vác és Budapest között. A város nemcsak műemlékekben gazdag, hanem a számos látnivaló – Délibáb villa, Szakáts-kert, Shäffer-kastély, Kincsem Csárda – mellett a sportolni vágyók is több lehetőség (golf, tenisz, lovaglás, vízi sportok) közül választhatnak. A gödi termálvizű strand egész évben várja a pihenni vágyókat 2015-ben is.
  • Erzsébet Szálloda Nyíregyháza – Sóstó

       
    Magyarország keleti kapujában, Nyíregyházától 5 kilométerre található Sóstógyógyfürdő. Gyógyvize jódot, brómot és oldott ásványi sókat tartalmaz, így rendkívül alkalmas mozgásszervi műtétek utáni rehabilitációra, reumatikus és nőgyógyászati megbetegedések kezelésére.

    Fürdők

    • Agárdi Gyógy- és Termálfürdő

      Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő páratlan környezetben elhelyezkedő egészségsziget. Korszerű gyógyászati eszközöknek és a szakképzett személyzetnek köszönhetően évente közel 200 000 vendég látogatja balneo-, illetve fizikoterápiás kezeléseit.
    • Balmazújváros – Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő

      A balmazújvárosi Kamilla Gyógy-, Termál- és Strandfürdő Hajdú-Bihar megye ékszerdoboza.
    • Balfi Gyógyfürdőkórház

      Balf Sopron belvárosától 7 km távolságra délkeletre, a Fertő-tó mellett fekszik. Az alig 1000 fős településrész megőrizte eredeti falusias jellegét. 2015-ben teljes felújítás várható.
    • Barcsi Gyógyfürdő és Rekreációs Központ

      Barcs, Somogyország déli részén, a legtisztább vizű nagy folyónk, a Dráva partján helyezkedik el. A város tradicionális központjában, 2006-ban felépült gyógyfürdő, a térség egyik legújabb fürdője.

      Erzsébet-tábor 2015

      • Tavaszi kirándulás
      • Őszi kirándulás
      • Erzsébet Tábor Balatonberény

        A Balaton déli partján fekvő Erzsébet Tábor Balatonberény közúton és vasúton egyaránt könnyen megközelíthető. A gyermektábor háromszintes épületeiben háló- és fürdőhelyiségek, valamint társalgók kaptak helyet.
      • Erzsébet Tábor Fonyódliget

         
        A közel 1300 férőhelyes Erzsébet Tábor Fonyódliget közvetlenül a Balaton partján fekszik. A Fonyód és Balatonboglár között található tábor könnyen elérhető a főbejárattól mintegy 800 méterre lévő fonyódligeti vasútállomásról.
      • Erzsébet Tábor Ivó

        Ivó Erdélyben, Hargita megyében található Zetelakától északkeletre fekvő, Zetelakához tartozó település, Székelyudvarhelytől 25 kilométerre, névadója egy sebes, tiszta vizű hegyi patak.
      • Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

         
        Zánka Veszprém megyében a Balaton északi partján található. A községtől 3 kilométerre, északra helyezkedik el a Hegyestű geológiai bemutatóhely, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környék hegyeire és a Balatonra.

        Az Országgyűlés 2012. július 6-án elfogadta a gyermekekről való felelős gondoskodás jegyében, az ahhoz kapcsolódó források megteremtése, valamint a társadalmi szolidaritásra építve a Szent Erzsébet-i hagyományok újraélesztése érdekében megalkotott Erzsébet-programról szóló törvényt.
        Három évvel ezelőtt tűzte célul maga elé a kormány, hogy a rászorulók számára kedvezményes üdülési lehetőséget biztosít. Ezt egy szociális üdülési program létrehozásával valósította meg, ez a program az Erzsébet-program, amelynek köszönhetően eddig több mint 400 ezer ember, köztük több mint 200 ezer gyermek jutott üdülési és táborozási lehetőséghez.
        Az Erzsébet-program egy újszerű európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritást nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is képviselni kell. A harmadik évébe lépett Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb eszköz az állam szociális felelősségének érvényesítésére.
        Három év alatt az elmúlt két évtized legnagyobb nemzeti gyermektáboroztatási programja jött létre Magyarországon. A Programnak köszönhetően eddig több mint 200 ezer gyermek jutott üdülési lehetőséghez.
        A Program legnépszerűbb eleme a gyermektáboroztatás, amely kiemelt jelentőséggel bír a Program jövőjét illetően.
        Forrás : http://erzsebetprogram.hu/

2014. november 11., kedd

Gyermekvédelmi erzsébet utalvány-gyermekvédelmi erzsébet utalványt mikor kapjuk 2014/2015-ben?

A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. Törvény módosítása folytán változtak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők részére november és augusztus hónapokban biztosított juttatás szabályai.

Ennek értelmében a november hónapban esedékes juttatást már természetben, 5.800 Ft értékű ( 3x600 Ft és 8x500 Ft-os címletű) Erzsébet-utalványban biztosítja az állam mindazok részére, akik november 1-jén rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak.

Mivel az Erzsébet-utalványokat az önkormányzat november 24-ig kapja  meg, így ezeknek a jogosultak részére történő kiosztása is csak ezt követően fog történni, személyes átvétellel az önkormányzati kifizetőhelyen (MÁV állomás).