2012. június 28., csütörtök
Auchan Erzsébet utalvány - Erzsébet utalvánnyal lehet az Auchanban fizetni?
Februárban kezdtek egyeztetéseket az Erzsébet-utalványok állami
forgalmazójával arról, hogy az új, állami cafeteriával az Auchan-hálózat
most már 19 üzletében is lehessen fizetni. A szerződéstervezetüket
áprilisban elküldték, azóta várnak a Nemzeti Üdülési Szolgálat
reakciójára, de annak vezetője, Guller Zoltán „minden bizonnyal nagyon
elfoglalt ember” – mondta Dominique Ducoux, a vállalat vezérigazgatója
egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Arra a felvetésre, hogy az utalványt vizsgálja az Európai Bizottság,
Ducoux azt mondta: tudnak erről az eljárásról, de azt gondolják, hogy az
Erzsébet ügyét nem Brüsszelben kellene megoldani, hanem itthon. Egy
másik, a bolti különadóval kapcsolatos brüsszeli eljárásról lapunk
kérdésére azt mondta: már azt is nagy előrelépésnek tartják, hogy ha ezt
a válságadót jövő januártól nem kell tovább fizetniük. Meg
lehet érteni, ha a gazdasági nehézségek miatt különadót vezetnek be, az
a zavaró, hogy ez diszkriminatív módon történt, mert egyes cégek sok
adót fizetnek, mások lényegében semmit, mondta a vezérigazgató. Az Erzsébet utalvány bevezetésére még várni kell ezek szerint !
2012. június 3., vasárnap
Erzsébet-utalvány jutalék gondok
Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter az
Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatos elfogadói szerződésben szereplő 6
százalékos elfogadói jutalékot túlzónak, a 8 százalékot pedig
elfogadhatatlannak tartja. A Nemzeti Üdülési Szolgálat általános
szerződési feltételeiben 6 százalékos elfogadói jutalék szerepel, ennek
ellenére van ahol 8 százalékos a jutalék.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden, az
Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága előtt tartott beszámolójában
elmondta: Magyarországon a fogyasztóvédelem megerősödött. Hozzátette:
komoly előrelépést jelent a fogyasztóvédelemben, hogy az alaptörvény
kimondja, Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny
feltételeit, és fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, védi a
fogyasztók jogait. Kérdésre
válaszolva Matolcsy György elmondta: a pénzügyi tranzakciós illetékről
tárgyalnak még a bankszövetséggel, és olyan megoldást fognak bevezetni,
amely erősíti a versenyt, és fokozza a valószínűségét, hogy az illeték
terhét nem hárítják át fogyasztóra.Matolcsy György elmondta,
hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításában megerősítették az
ügyfélszolgálatoknál a fogyasztóvédelmet, bővítették a fogyasztók
fogalmát, a békéltető testületek feladatát. Továbbá megtiltották, hogy a
szolgáltatók a sárgacsekkes befizetés esetén külön díjat számoljanak
fel a fogyasztónak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a
fogyasztóvédelmi hatóság munkájában a megelőzést helyezték előtérbe. A
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listát jelentet meg azokról a
vállalkozásokról, amelyek betartják az előírásokat, és kérik a
felkerülést. Ezt a gyakorlatot a pénzügyi fogyasztóvédelem területén is
érdemes lenne megfontolni - tette hozzá.Simon Gábor, a
bizottság elnöke dilemmának nevezte, hogy miközben a kormány a kkv-kat
támogatja, szembe megy a fogyasztók védelmével. Példaként említette,
hogy az Erzsébet-utalványt elfogadó helyek számával ugyan a hazai
kkv-kat támogatják, de mivel nem mindenhol lehet ezzel a lehetőséggel
élni, így a fogyasztók kevesebb helyen tudják azt felhasználni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)